SÁTORALJAÚJHELY

Főépítész: Radványi György, DLA

 

Közvetlen környezetünk, mindennapjaink kereteit jelentős részben elődeinknek köszönhetjük. A település természeti, táji környezete adta életfeltételek, valamint a bennük otthont teremtő emberi tevékenységek jelentették és jelentik ma is a megtartóerőt az ott élőknek. Elődeink választották meg, alakították ki a településformát, határozták meg az oda kötődő élet meghatározó helyszíneit, s ezzel jelentőségüknek megfelelő rangot adtak a település közintézményeinek, közlekedési, kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági létesítményeinek, lakóházainak.

A település mindenkori gazdáinak feladata, hogy segítséget, támogatást adjanak a meglévő értékek megőrzéséhez, élhető kereteket teremtsenek a történelmileg kialakult terekhez illeszkedve, a jövőt biztosító új értékeket létrehozva. Mindehhez anyagi forrásokra, közösségi együttműködésre és felkészült, igényes munkára képes szakemberekre van szükség.

A település gazdáinak, vezetőinek egyik fontos szakmai segítője, támasza lehet a főépítész. Támasszá kell lennie, hogy képzettsége, szakmai felkészültsége, tapasztalata, komplex szemlélete révén tanácsaival, példáival segíteni tudjon a településfejlesztési eszközök kezelésében, a településkép vigyázásában, alakításában és általában a település következő generációkat is megtartani képes fejlesztéseiben.

A rendeletbe foglalt főépítészi feladatok puszta alkalmazása beleveszhet az adminisztratív tennivalókba, a jogértelmezések útvesztőibe. A főépítész szerepe nem hatósági szerep, de el kell érnie, hogy véleménye érvényesüljön, állásfoglalásainak érvényt szerezzen. Feladata konzultatív, építő és kreatív szolgálat a közösség érdekében. Tevékenysége akkor sikeres igazán, ha általa a település lakói maradéktalanul a sajátjuknak érzik városukat, falujukat, tehát valóban otthon érzik magukat benne.

 
tablo_satoraljaujhely