Budapest, 2013
Generáltervező: Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Örökségvédelmi Központ
Építész: Garaguly Kinga, Hild-Csorba Bernadett
Építész munkatárs: dr. Lukács Zsófia, Ráthné Tóth Ibolya, Juhász Emőke
Az épület a mai napig őrzi a középkori egységesülő várnegyed leggazdagabb külvárosának, a mai Vízivárosnak a korabeli léptékét, jellemző épülettípusát, beépítési módját. Különleges adottsága az a folytonosság, amely ritka a magyarországi nem szakrális műemlékeknél: kis mérete, egyszerű, köznapi funkciója révén a középkor óta folyamatosan lakóház volt, és a jövőben is az marad. Az épületnek nem voltak nagy korszakai, az évszázadok folyamatos történései, a múló idő mind rajta hagyták a nyomukat; a különböző stílusok, korszakok hozadékai eredeti anyagban, helyen jelennek meg ma is. Ezzel konkrétan egymásra rétegződött az elmúlt fél évezred köznapi lakóház-építészete, ízlése és történelme, mely a középkori, barokk kori régiségértéken túl egyrészt a falazat különleges szövevényességében mutatkozik meg, másrészt a kutatás során megtalált épületdíszítő elemek sokaságában és sokféleségében.
A folyamatos történés a legutóbbi helyreállításkor folytatódott: az öt szociális bérlakásból újra egy lakás lett, minimális bontással, az értelmezéshez és a korszerű funkcióhoz szükséges kiegészítésekkel.
A múló idő nyomai is láthatók maradtak, sok eredeti, nyersen hagyott vagy vékony habarcsmeszeléses felülettel, vállalva a természetes öregedést, kopottságot, mely itt nem a gondozatlanság vagy az elmúlás jele: minden egyes nyom, mint valami ránc, a ház addigi életének tanúja. S mint tanú, nekünk tanulság: az időtlenség, a tapasztalat, az örök tudás, mérték és arány, melyet ha megértünk és beépítünk saját életünkbe, életterünkbe, talán valamikor megtanulhatunk felnőni hozzá.
Fotó: Frankl Aliona
