Jászberény, 2005
Építész: Sáros László György DLA, Ybl-díjas építész
Régvolt gyerekkorom máig misztikus emléke a jászberényi zsinagóga. A gyerekméret számára szinte áthatolhatatlan kert, orgonabokraival, szamárkóróival és ecetfáival… Az épület a maga különös, meseszerű, izgató, de kicsit mindig taszító, titokzatos magányával. Tornyaival és koronás toronysisakjaival. Nyílásmélyedéseit szaggatott vonalszerűen keretező díszeivel. A sárgás téglából rakott fogazott párkányaival. Talán azt is mondhatom, hogy ez volt az az első találkozásom, avagy elemi élményem az építészettel, ahol és amikor az építészet volt a legfontosabb.
Különös módon él az idő az emberben. Van, hogy szinte megáll, máskor meg? Mint a gyorsvonat. Az a nap, amikor rádöbbentem: bontják a zsinagógát, nos, az is az álló idő egyik stációja lett…
Kivágtak bokrot, kórót, fát. Mindent. És jött a modernizálás. Az eredményt ismerjük. A dobozszerű, lapostetős eredményt. Ez volt a városi könyvtár Jászberényben.
Aztán hála Istennek elkészíthettem a könyvtár rekonstrukciójának tervét. Munkámat igyekeztem valóban szó szerint végezni. Mert a funkcionális megfelelésen túl szerettem volna – persze csak karakterében – újrateremteni mindazt, amiről a fentiekben írtam.
Megkésett kompliment ez gyerekkorom első, addig leggyönyörűbb épületének. Avagy egyfajta kései sirató. Mintegy utolsó gesztus.
Fotó: Sáros László György DLA
