Győr-Kismegyer, 2011
Építész tervezők: Balázs Mihály Kossuth- és Ybl-díjas építész, Somogyi-Soma Katalin
Képzőművészek: Rieger Tibor, Hertay Mária
Egyszerű csarnoktemplom egy szakrális eredetű domb oldalában. Történelmi hely, a közelben zajlott a híres győri csata Napóleon seregei ellen. A terület egykor bencés birtokközpont volt, melyből mára a dombtetőn álló barokk kápolna és a körülötte lévő temető maradt meg. A temetőkertbe ékelődő családi házak sorában áll az új templom, de egy lépéssel hátrébb húzódva, jelezve az épület elsődleges kapcsolatait, teret engedve a profán és a szakrális belső közötti átmenetnek. Innen közelítve a teljes homlokzati szélességben megépített oromzat a csarnoktemplomok nartexeinek emlékképével hívogat, felkészít a belépésre, a szertartás ünnepére. Marasztal is, árkádjai megvédenek a napsütéstől és az esőtől. Magassága a temetőkápolna oromfalmagasságához igazodik, hogy az önmérséklet eszközével, az önként vállalt magassági korlátozással megőrizze a barokk műemlék kápolna rangját. Az árkád alól a csarnoktérbe lépve feltáruló belső, világos tér egy szempillantás alatt áttekinthető. Arányai, irányultsága és szűkszavú, de pontos jelentéseket hordozó határoló felületei miatt a hatás mégis összetett. A kevés eszközhasználat ‒ az anyag és a szerkezet ‒ meghatározza az épület egységét, érzelmi jellegét. A vastag tömör téglafalak kívül fehérre vakoltak, párbeszédet keresve az építészeti környezettel, belül nyersek, önnön természetes szépségüket mutatják. Nem a téglaépítészet történeti asszociációi vezettek ehhez a megoldáshoz, hanem az anyag természetes és időtálló tulajdonságainak felismerése. A nagy, tagolatlan falsíkok a téglák sokfélesége révén a „rész-egész” viszonyát megjelenítő, sajátos ornamentális textúraként jelennek meg, miközben a vörösfenyő fedélszék a kerámia mennyezettel archaikus emlékeket ébreszt.
Fotó: Bujnovszky Tamás
