Mátyás-templom, altemplom

Budapest, 2001

Belsőépítész: Dragonits Márta
Ötvösművész: Pölöskei József
Textilművész: Fekete Dóra

A Mátyás-templom altemplomát ‒ III. Béla és felesége, Chatillon Anna sírkápolnája számára ‒ Schulek Frigyes új épületelemként alakította ki a templom szentélye alatt a 19. század második felében. Ferencz József azonban, hogy királyi elődei díszesebb sírhelyet kapjanak, nagyobb összeget ajándékozott a templomnak, így az altemplom a továbbiakban többek között múzeumként is működött.
1999-ben a templom egyházi tulajdonba került, 2000-ben pedig a Szent Korona II. János Pál által megáldott másával megkoronázták Szűz Mária szobrát. A megnövekedett turistaforgalom miatt ekkor szükségessé vált egy elzárt, csendes imádkozókápolna létrehozása.
A kápolna kialakításához oltárt, szentségházat, felolvasóállványt, új világítást, székeket kellett tervezni, és meg kellett oldani a kápolna fűtését. Az oltárra gyertyatartókat, könyvállványt és oltárterítőt készítettünk.
Tárgyak a templomban: látványpontkijelzők, gyóntatószékajtók, újságtartók.

Fotó: Lelkes László