R70 Office Center

Budapest, 2013

Építészet: Füzesséry Zoltán Ybl-díjas építész, Csiha Katalin, Bordi János – Aula Építésziroda Kft.
Belsőépítészet: Tildi Béla – DT Stúdió Kft.

Az épület 2000-ben készült el, foghíjtelek-beépítésként, irodaház funkcióval. A 2008-as gazdasági válság érzékenyen érintette a működtető és üzemeltető vállalkozást, mely új bérlői rétegeket kívánt megszólítani. Az egyik lehetséges irány a kezdő, feltörekvő vállalkozók számára az „OPEN OFFICE” (NYITOTT IRODA) típusú hasznosítás bevezetése volt, amelynek keretében akár egy íróasztalt is lehet bérelni teljes háttérszolgáltatás (titkárság, internet, másolás, nyomtatás stb.) biztosítása mellett. A változás a portai szolgálatot is érintette: az információs pult személyzeti kapacitását négy főre kellett emelni.
A vállalkozó a változó ügyfélkört a közösségi területek átalakításával is jelezni kívánta, így 2013-ban megbízást kaptunk az irodaház Rákóczi úti főbejáratának átalakítására. A belsőépítészeti tervezés során igyekeztünk megjeleníteni azokat a használókat, akiknek már a számítógépes digitális technikai környezet a mindennapok természetes és nélkülözhetetlen része.
A több lehetőséget is felvető vázlattervekből a képernyős, pixeles világra utaló ledes világító fal megépítését választotta ki az üzemeltető, építész és belsőépítész alkotta team.
A ledizzók hézagos raszterhálóban megjelenő mintázata megidézi a félvezetők és a 2-es számrendszerre épülő számítógépes birodalom „igen-nem” választására épülő működésének alapvetését. A ledfal jótékonyan emeli továbbá a nagy épületmélység miatt kedvezőtlen fényeloszlású belső téri részek megvilágítását is.

Fotó: Tildi Béla