Rácz-fürdő rekonstrukciója és fejlesztése

Budapest, 2010

Korábbi tervezések: Kaszab Ákos 2001–2006
Módosított építési-engedélyezési terv (fürdő és hotel):
Felelős tervező: Dévényi Tamás Ybl-díjas építész, 2007
Építésztervező: Dévényi Tamás, Kis Péter, Pethő László (hotel)
Munkatárs: Balázsa Gábor, Bun Zoltán, Mihály Eszter, Takács Orsolya, Vadász Viktor, Valkai Csaba, Varga Anikó
Makett: Tarr Ivett
Látványtervek: Domokos Attila, FRT Raszter Kft.
Műszaki kiviteli tervek: (fürdő):
Felelős tervező: Dévényi Tamás Ybl-díjas építész, 2007–2010
Építész / belsőépítész: Dévényi Tamás, Valkai Csaba, Varga Anikó, valamint Máté Orsolya, Mihály Eszter, Szakmári Donát, Ükös Tamás, Vadász Viktor

Budapesten, a Duna közelében, világörökségi területen fekszik a 450 éves Rácz-fürdő, aminek most első ízben sikerült a teljes feltárását, majd teljes körű rekonstrukcióját elvégezni. Ennek során minden épületrész, amennyire csak lehetett, visszanyerte építéskori állapotát, miközben nem pusztult el az a gazdag épületstruktúra sem, amely átszövi az évszázadokat. 300 év után újra törökkori köveken járhatunk, és 200 év után megint láthatók lettek a török kupolák. Rekonstruáltuk a barokk, klasszicista és eklektikus épületrészeket, miközben gótikus és reneszánsz faragványokra leltünk.
Minden épületrészt korának építéstechnikájával állítottunk vissza a lehető legteljesebb módon. Így nincs villanyvilágítás, fűtés és gépi szellőzés a török fürdőben, a víznyomás pedig az Ybl-fürdőkben pont annyi, amennyit annak idején elő tudtak állítani. A részben elpusztult, de hitelesen helyreállítható épületrészek mellett a teljesen elpusztult épületrészek közül az úgynevezett Zuhanycsarnokot (1865 és 1870 között épült) úgy tudtuk tökéletesen visszaépíteni, hogy nem követtünk el egy szemernyi történelemhamisítást se – működő és használható 1:1-es makett készült hozzá. A régi épületfragmentumok közötti kapocsként létre kellett hozni egy olyan új épületstruktúrát, amely minden tekintetben kiszolgálja, illetve „helyzetbe hozza” a műemlék részeket.
A végeredmény: egy működő, félezer éves fürdőkomplexum. Az építési munkák hosszas előkészületek után 2007-ben kezdődtek el és 2010-ben fejeződtek be. A fürdőhöz kapcsolódó szálloda kivitelezése Pethő László és munkatársai terve szerint történt.

Fotó: Bujnovszky Tamás