Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épülete

Budapest, 2010

Felelős építésztervező: Lázár Antal DLA, Ybl- és Kossuth-díjas építész
Építész munkatársak: Álmos Csaba, Batta Miklós, Lázár Veronika, Sill László, Sükösd Zoltán, Szécsi Zoltán, Vavrik Ferenc
Szerkezettervező: Szántó László

A Q épület, a BME lágymányosi campusának második épülete a korábban a Finta Stúdió által tervezett épület mellett helyezkedik el. A BME két kara, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar került ide, valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar.
A Q épület szerkesztésének alapelve az volt, hogy a meglévő beépítés szellemét és léptékét követve biztosítsuk a sugaras-gyűrűs elv érvényesülését. A terület fókuszába futó utak kezdete egy lehetséges kilátópont, amely kijelöli az EXPO-ra tervezett gyalogos tengelyt és kilátást biztosít az ELTE-tömbök között a Dunára.

Az épület alaprajzi szervezése
A két szélső traktus foglalja magában a kisebb tereket, itt találhatók a kiselőadók, tanszékek, közlekedőmagok, mellékhelyiségek és a gépészeti aknák. A két épületrész 21–23 méter távolságban van egymástól, a kettő között a földszinti aula és a felette lévő két 300, illetve 500 fős előadóterem helyezkedik el. A földszinten teljes átlátást biztosítottunk a Magyar Tudósok körútja és a Duna között. Ez a kettősség a formaképzésben is megjelenik, a két szélső tömb téglaburkolatos, határozott tömege és a középső íves fémlemez burkolatos formája között.

Fotó: Zsitva Tibor