Budapest, 2004
Építésztervezők: Mányi István Ybl-díjas építész – Mányi István Építész Stúdió Kft., Gáti Attila
Belsőépítészet: Szenes István Ybl-díjas építész-belsőépítész – Szenes Design Stúdió, Gergely László – Stúdió G
Táj- és környezetépítész: Török Péter Ybl-díjas táj- és környezetépítész
Üvegművész: Köblitz Birgit
Az épületet létrehozó gondolati erőtérben természeti analógiákat kerestünk. A formálás kifejezőeszköze a földrengések által súlypontjukból kimozdított, instabil sziklatömbök képzete lett, utalva ezzel az emberiség történetét megrázó kataklizmára, a holokausztra.
Az egymásnak feszülő szabdalt, vetődött tömbök erőjátékában a vízszintes nem vízszintes, a függőleges sem az, talán a gravitáció sem működik.
Az építészeti eszközök azt közvetítik, hogy itt minden a normalitáson kívüli térben jött létre, miként a holokauszt is nehezen értelmezhető a történelem racionalitásában.
Alapvetésként így a földrengésnek mint a holokauszt parafrázisának a megjelenítését képzeltem el.
Az állandó kiállítás lejárati üvegcsarnokát megdőlt oszlopokra szerkesztettük. A természeti példa Toscanából származik, ahol egy páros pinea-fasor ezt az alakzatot öltötte fel az állandó tengerparti viharok hatására. Ezzel a zsidóság és minden ártatlan, elhurcolt ember megmaradásért folytatott állhatatos küzdelmét szerettem volna láttatni a fogságok, bűnbakszerepek és népirtások közepette is.
A tektonikus szerkesztésű határoló falakon belül a 600 000 áldozat nevét megörökítő emlékárkád található. Iszonyatos teher ez. Külső megjelenítése a tömör kőfal, amelyet sok sajtókritika ért. Én sem kedvelem az öncélú falakat, de ilyen hatalmas felületet igényel, 8 mm-es betűnagysággal írva, a megrázó névjegyzék.
Fotó: Bujnovszky Tamás
