MATÁV Igazgatási Központ

Budapest, 1999

 

Építész tervezők: Balázs Mihály Kossuth-díjas építész, Török Ferenc

Belsőépítészek: Szenes István, Gergely László, Zakariás András

Művészek: Weichinger Miklós, Pataki Mátyás

 

Az egykor híres Karácsonyi-palota helyén 1951-ben épült meg a KOGÉPTERV tervezőintézete Németh Pál és Tálos Gyula építészek tervei szerint. Az épületet a kilencvenes években a MATÁV vásárolta meg, hogy itt alakítsa ki székházát. A szocreál stílusú ház korszerűsítésére meghívásos tervpályázatot írtak ki. A terv alapvetése volt, hogy vállalni lehet és kell az addigra meghatározó városképi elemmé vált külső megjelenést, a ház egészét pedig, annak lényegi tulajdonságait megtartva, új kontextusba kell emelni. A meglévő roppant tömegű „birodalmi” épületet így lehetett értékeinek megőrzése mellett átértelmezhetővé és befogadhatóvá tenni. A létesítmény emblematikus része az üvegtetővel fedett aula, mely önmagában markánsan megjeleníti az épületrehabilitációra vonatkozó építészeti koncepciót. Az udvar lefedését kezdetben energiamegtakarítási szempontok indokolták, az ebben rejlő építészeti lehetőség felismerése csupán következmény. Az eredetileg középfolyosós rendszert felváltotta egy, az udvar határoló falai mentén körbefutó közlekedő, mely intenzív téri kapcsolatot teremt a lefedéssel kialakult aula és az iroda-tárgyaló helyiségek között.

Az átlényegülést szolgáló eszközök egyszerű, tömör gesztusok, melyek ősidők óta itt lévő természeti elemek megidézésére alkalmasak: domboldal, barlang, víz, fák, égbolt és az általuk meghatározott tér, fény-árnyék. Az absztrakt geometrikus szerkesztés révén azonban ezen elemek megváltoztatják eredeti jelentésüket.

 

Fotó: Bujnovszky Tamás